Hővisszanyerős szellőztetés

Hővisszanyerős szellőztető rendszer

A hővisszanyerős szellőztető rendszereknél a beltérből elszívott meleg levegő segítségével egy keresztirányú hőcserélőn keresztül felmelegszik a bejövő hideg levegő. Ezáltal nem kell az előállított meleget egyszerűen kidobni az ablakon, hanem hasznosítani lehet.

Általánosságban a túl kevés, nem megfelelő szellőztetés jellemzi a gyakorlatot. Olyan gyakran kellene kereszthuzattal rövid idő alatt kicserélni az elhasznált levegőt frissre, hogy az egyrészt nagy energiavesztéssel járna, másrészt egy folyamatos feladat lenne. Természetesen például éjszaka, amikor nem tudunk ablakot nyitni, amúgy sem lesz levegő utánpótlásunk.
Amellett, hogy folyamatos friss levegőt biztosít, a komfortérzetet jelentősen növeli, hiszen az nem csak a hőmérséklet, hanem a páratartalom, a hőmérséklet eloszlása, egyenletessége, a légmozgás és a hősugárzás mértéke is befolyásolja azt.

Modern technológia továbbfejlesztve

Bevezetés a hővisszanyerős szellőztető rendszerek működésébe:

Két fő csoportot különböztetünk meg: központi szellőztetést és helyi szellőztetést. Ezekről lejjebb olvashat bővebben. Mindkét fajta a folyamatos légcsere biztosítására hivatott. Cégünk központi szellőztető rendszereket telepít, jellemzően újonnan épülő házakba.

Költségkímélő

Környezetbarát

A központi szellőztetőrendszerek gazdaságos szellőztetést biztosítanak az otthonokba, irodákba, minden jellegű épületbe. A hagyományos ablaknyitással való szellőztetés kiváltására szolgál, olyan módon, hogy a már felmelegített vagy lehűtött levegőt nem engedjük egyszerűen a szabadba, hanem hasznosítjuk a friss levegő felmelegítéséhez.

Azért költségkímélő, mert környezetbarát, ezek összefüggenek. A megtermelt fűtési energia, amit az ablakon kiengednénk, az környezetszennyező. Minél kevesebb energiát használunk illetve pazarlunk, annál környezetkímélőbbé válik az épület.

További előnyök:

Amellett, hogy környezetbarát, az allergiások számára nagy könnyebbséget jelent a pollenektől megszűrt levegő.
Előnye továbbá, hogy A szellőztető rendszer beszívó ágába, akár utólag is beépíthető olyan szénszűrő, mely a környékből származó füstös levegőt szagtalanítja, alkalmassá teszi  a szellőztetésre.

Hővisszanyerős szellőztető rendszer tervezés

A hővisszanyerős szellőztető rendszer tervezésénél több szempontot kell figyelembe venni.
A tervezés alapvető irányelve a 7/2006 (V.24) TNM rendelet V. fejezet 2.2. pontja.
Fontos az épület jellege, hogy mire fogják használni. Ebből következik, hogy nagyságrendileg hány fő fog tartózkodni az épületben, mennyire kell intenzív legyen a légcsere.
Befúvási és elszívási oldala van a szellőztetőberendezésnek. A vizes helyiségekből, mint fürdő, wc, konyha elszívja a levegőt, miközben a tartózkodó helyiségbe, mint nappali, étkező, hálószoba pedig befújja a friss levegőt. Jellemzően a beltéri ajtók alatt tud a levegő mozogni a helyiségek között. Ebből adódóan az elszívási és befúvási pontokat az ajtóktól lehető legmesszebbi pontba érdemes elhelyezni, hogy a levegő az egész szobát rendesen át tudja járni.
El kell tudni vezetni a vékony csöveket, melyek egy osztógyűjtő dobozon keresztül vastagabb csövekre váltanak, majd végül a szellőzőgépbe, illetve azon keresztül a szabadba vezetnek.

Hővisszanyerős szellőztető rendszer kiépítése

A hővisszanyerős szellőztető rendszer kiépítése általában a vékony, 75mm-es csövek fektetésével kezdődik meg. Jellemzően a monolitfödémek zsalujára szerelt mennyezetfűtés fölé szerelendő két réteg acélháló közé kerül. Emellett bármilyen gipszkarton álmennyezetben is el lehet vezetni. Ennek a helyigénye legalább 100 mm, ami a belmagasságot csökkenti. Ezt követően osztógyűjtőkbe kötik a csövek, végül az utolsó fázisban a szellőztető gép is felkerül a helyére és összekötésre kerül az osztódobozzal. Ezt már a festés, esetleg burkolás után lehet elvégezni. Szintén a festés elkészülte után kerülnek fel az anemosztátok, avagy a légszelepek a helyiségekbe beálló csövek végeire a mennyezet síkjában. Ezt követően történik a márkaképviselet általi beüzemelés és beszabályozás.

Egyhelyiséges hővisszanyerős szellőztető

Az egyhelyiséges hővisszanyerős szellőztetőket főként felújításnál, korszerűsítésnél, egy már meglévő épületnél alkalmaznak. Újépítés esetében gyakoribb egy központi hővisszanyerős szellőztető rendszer kiépítése.

Központi hővisszanyerős szellőztető

A központi hővisszanyerős szellőztető rendszer az egész épületet szellőzteti, csővezetéke -mind az elszívás és a befújás vezetékei- egy gépbe érkezik be, melyben egy hőcserélő segítségével elő tudja melegíteni az elhasznált levegővel a frisslevegőt. Természetesen emellett előfűtő berendezés is kerülhet egy ilyen rendszerbe, amely a téli időszakban a beszívott hideg levegőt tovább melegíti.

Árak

Építész tervek alapján egyedi ajánlatot készítünk minden egyes épületre. Kérjen ajánlatot.

Hővisszanyerős szellőztető ár

Nem mérvadó egy hővisszanyerős szellőztető gép ára, inkább egy komplett rendszer árát érdemes figyelembe venni, hiszen nem csak egy berendezésből áll a rendszer, hanem sok más anyag is kell hozzá, valamint munkadíjjal is számolni kell.

Hővisszanyerős szellőztető
rendszer ár

Többféle árkategória létezik a piacon, cégünk két cég termékeivel foglalkozik, melyek a Helios és a Stiebel Eltron. Egy csáládi ház esetében kb. 2.5-3.5m Ft körül alakul egy hővisszanyerős szellőztető rendszer ára.

Diósdi családi ház hővisszanyerős szellőzésének kialakítása

4 szobás családi ház

2,5 M Ft

+ ÁFA

Gyakran ismételt kérdések

Gyakran ismételt kérdések a hővisszanyerős szellőztetéssel kapcsolatban

Hővisszanyerős szellőző

A hővisszanyerős szellőző típusától függetlenül arra hivatott, hogy folyamatos friss levegő utánpótlással lássa el a lakóteret és az elhasznált levegőt onnan kiengedje.

Hővisszanyerős szellőztető vélemények

A hővisszanyerős szellőztető vélemények különbözőek. Attól is függhet, hogy milyen hőcserélővel ellátott gépet választunk. Az enthalpia hőcserélővel szerelt gépek kedvezőbb feltételekkel tudják biztosítani a szellőztetést. Nyáron kevésbe engedi be a párát, télen kevésbé engedi ki.

Hővisszanyerős szellőztető fürdőszobába

A hővisszanyerős szellőztető egy fürdőszobába meg tudja oldani a túlzott párásodás problémáját. Minden esetben érdemes legalább egy elszívó páraelszívó ventilátort beépíteni, ha nem kerül szellőző rendszer az épületbe.

Hővisszanyerős szellőztető klímával

A hővisszanyerős szellőztető klímával való együttes használata jó megoldás lehet a teljes épület szellőztetésére és hűtésére, hiszen a klíma csak a benti levegőt tudja forgatni, így frisslevegőt nem biztosít.

Egyhelyiséges hővisszanyerős
szellőztető vélemények

Az egyhelyiséges hővisszanyerős szellőztető vélemények jellemzően megosztóak. Legtöbben örülnek, hogy meg tudják oldani a légcserét egy egyszerűbb úton, mint, hogy becsövezzék az egész épületet, a másik oldalon pedig túl drágának találják.

Referencia projektek

Telepített hővisszanyerős szellőztetési rendszereink

Balatonboglár 25 lakásos luxus társasház

szellőzés alapszerelés és mennyezetfűtés

Diósdi családi ház

teljes szellőző rendszer

Délpesti Centrum korház

szellőzés és felületfűtés

XVII. ker. családi ház

szellőzés és felületfűtés

Rólunk mondták

Lezárt projektek véleményezései a megrendelők részéről.

Igyekszünk minden igénynek megfelelni, jól együttműködni a megbízónkkal.

Munkánk menete

Az első kapcsolatfelvételtől az átadásig.

01.

Igényfelmérés/ tervek bekérése

02.

Konzultáció

03.

Helyszíni szemle

04.

Ajánlatadás/ Szerződés

05.

Kivitelezés

Kapcsolat

Lépjen velünk kapcsolatba!

Kérjük töltse ki a sablont ha üzenetet szeretne küldeni nekünk. A meglévő terveket kérjük csatolja be.

Szechenyi logo